null
FőoldalOldaltérkép

 

"A gyógyítás szíve a szív." (Richard Gordon)

 

RUDNICAI MARGIT 

+3630 722 3621; margo.belsoeroforras(kukac)gmail(pont)com

A GNM-ről dióhéjban

Germán Új Medicina

„…nem létezik olyan, hogy betegség. Ezek csak a természet hasznos biológiai különprogramjai.”

Dr. Ryke Geerd Hamer

Germán Új Medicina minden ember saját felelősségi körébe helyezi a gyógyulás kérdését. Egyértelművé teszi, hogy érzelmek vezérelte bolygón élünk, és hogy érzelmeink legerőteljesebb visszatükrözője testünk állapota, egyensúlya (egész-ség) vagy egyensúlytalansága („betegség”= Értelmes Biológiai Különprogram). Tudati evolúciónk egy újabb lépéseként végre meg tudott jelenni ez a csodálatos, tapasztalati alapokból felépülő tudomány ezen a bolygón, hogy mindannyiunk fejlődését szolgálja. A sötétben tapogatózás helyett eljött az orvostudományban is a fény ideje.

Germán Új Medicina átfogó, és megismételhető orvostudományi rendszer. Természettudományos összefüggéseiben írja le az élő szervezetek élettani működését, melybe beletartoznak a megbetegedések is. Ez az ELSŐ orvostudomány, mely összefüggéseiben vizsgálja az emberi lényt. A tudományos precizitás miatt Lélek-Agy-Szerv szintekre bont, ugyanakkor Egyben, összességében értelmezi a folyamatokat. Nem a vesét, a májat, a tüdőt gyógyítja, hanem az ember egészét. Egy használati útmutatót ad az emberi testhez. Az útmutató alkalmazása során bepillanthatunk nem csak testünk rejtelmeibe, hanem lelkünk vegykonyhájába is, ahonnan a folyamatok kiindulnak.

Germán Új Medicina (GNM) Dr. Ryke Geerd Hamer nevéhez fűződik. A Hamer által felfedezett 5természettörvény (részletezés az egyes természettörvényekre kattintva olvasható) ugyan olyan megismételhető törvény, mint a gravitáció. Ezen a bolygón így van.


1.Természettörvény: A RÁK VASTÖRVÉNYE

A  törvénynek 3 kritériuma van:

1.)Kritérium: Minden Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) egy DHS-sel indul (Dirk Hamer Szindróma). A DHS egy váratlan, nagyon súlyos, lehengerlő, tudatunkat el nem engedő, érzelmi elszigetelődést okozó, megoldhatatlannak tűnő konfliktus-élmény sokk. A DHS 3 szinten jelenik meg:

lelki síkon – agyi síkon – szervi síkon

A DHS hatására tartós stresszes állapotba kerülünk. (Hideg végtagok, folyton a konfliktus körül járó gondolatok, zaklatott éjszakai alvás, étvágytalanság, fogyás.) Ez a konfliktus-aktív szakasz pedig csak akkor változik, ha a konfliktust megoldjuk.

A megoldással eljön a megnyugvás szakasza. Ekkor fellélegzünk, és kipihenjünk a sokkot. Ez a második, konfliktus megoldás utáni szakasza a gyógyulásnak. (Levertség és fáradtság érzés, jó étvágy, forró test, láz, fejfájás, migrén, jó és sok alvás, kábaság, hányinger, szédülés.)

A DHS pillanatában úgynevezett „sínek” keletkeznek. A sín a konfliktussal összefüggő minden tényező és körülmény, mely összekapcsolódik a konfliktussal. A fő sínen kívül un. melléksíneket képezhetünk (ezek más fontos és jelenlevő dolgok).

A sínek tartalma: a DHS pillanatában rögzítünk minden érzékszervekkel tapasztalható élményt (hangok, látvány, illatok, ízérzetek, képek, gondolatok, más megtapasztalt résztvevői az eseménynek: gyakorlatilag egy imprint néven is ismert, magyarul bevésődésnek fordítható lenyomatot képezünk). Ezen bevésődések egyes elemei külön-külön is aktiválhatják a fősínt és a melléksíneket, és fenntarthatják a problémákat akár hosszú ideig is. Ezen bevésődött minták életünk végéig megmaradnak, ám érzelmi tartalmuk különféle technikák segítségével (NLP, EFT, családállítás, rezgésterápiák: pl. Bach virágterápia, Moksa, homeopátia, stb.) feloldható.

2.)Kritérium: A biológiai konfliktus a DHS pillanatában meghatározza az Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) elhelyezkedését az agyban (ez a Hameri-góc), a szervi elváltozás helyét is, mely a megbetegedéssel érintett.

Konfliktus aktív szakasz:

Lelki síkon: van a DHS-nek egy pontosan meghatározott tartalma (meggyőződés, hit, gondolatminta érzelmekkel átitatva, érzékelhető tapasztalatokkal „fűszerezve”).

Agyi síkon: egy sima víztükörre dobott kő hullámait idéző mintázat jelenik meg (Hameri-góc).

Szervi síkon: sejtszaporodás (tumor) vagy sejtelhalás (lysis) indul meg.

Konfliktus megoldás utáni szakasz:

Lelki síkon: van a DHS-nek egy pontosan meghatározott tartalma (meggyőződés, hit, gondolatminta érzelmekkel átitatva, érzékelhető tapasztalatokkal „fűszerezve”), mely megoldásra kerül.

Agyi síkon: a feloldás után a Hameri-góc éles határvonalai elmosdónak, a góc megduzzad, vizenyős és sötét lesz (izzadmányos szakaszban). Majd a helyére agyi kötőszövet – glia - kerül (hegesedési szakaszban). S mint egy „agyi harci seb” megmarad, jelezvén megpróbáltatásainkat.

Szervi síkon: sejtelhalás (lysis) vagy sejtszaporodás (tumor) indul meg. Az aktív szakasszal ellentétes folyamatként.

3.) Kritérium: Az ÉBK lefutása mind a három szinten tökéletesen szinkronban történik.

2.Természettörvény: KÉTSZAKASZÚSÁG TÖRVÉNYE

Minden Értelmes Biológiai Különprogram két szakaszból áll, amennyiben sor kerül a feloldására. Amennyiben a konfliktus megoldatlan marad akkor addig áll fenn a tünet (szervi megjelenés) amíg az ember bírja, amikor nem bírja tovább akkor az  egyén elgyengülésben meghal.

A szakaszok:

Konfliktus aktív szakasz: A DHS hatására tartós stresszes állapotbakerülünk. (Hideg végtagok, folyton a konfliktus körül járó gondolatok, zaklatott éjszakai alvás, étvágytalanság, fogyás.)

Konfliktus megoldás utáni szakasz: A megoldással eljön a megnyugvás szakasza. Ekkor fellélegzünk, és kipihennünk a sokkot. Ez a másodikkonfliktus megoldás utáni szakasza a gyógyulásnak. (Levertség és fáradtság érzés, jó étvágy, forró test, láz, fejfájás, migrén, jó és sok alvás, kábaság, hányinger, szédülés.)

Itt szintén két szakaszról beszélhetünk (izzadmányos és hegesedési szakasz), melyeket nagyjából középidőben egy epileptoid krízis választ el egymástól. Az epileptoid krízisben (a gyógyulási fázis kellős közepén), ismét van egy fiziológiai visszaesés a konfliktusba. Még egyszer gyorsítva megéljük a konfliktus teljes lefolyását, tehát stressz-szakaszba kerülünk testileg és érzelmileg egyaránt, ekkor a legkiterjedtebb az agyi ödéma mérete mely a Hameri-góc szétoszlását kíséri. Az epileptoid krízisek gyakran nagy veszélynek tesznek ki bennünket, sokszor akkor a veszély, hogy élve nem bírjuk ki (pl. szívinfarktus 9 hónapnál tovább tartó konfliktus aktív szakasszal).

3.Természettörvény: A RÁK ÉS A RÁKKAL EGYENÉRTÉKŰ MEGBETEGEDÉSEK, EGYEDFEJLŐDÉSTŐL FÜGGŐ (ONTOGENETIKUS) RENDSZERE

 

A megtermékenyített petesejt osztódni kezd. Előbb szedercsírává alakul, majd hólyagcsírává. A hólyagcsírában a 17.napon 3 „alapanyag-szövet” alakul ki. Az embrió kilapul, majd  lassan kialakulnak ezekből az „alapanyag szövetekből” a csíralemezek. 3 csíralemez képződik: az entoderma (belső csíralemez), a mezoderma (középső csíralemez) és az ektoderma (külső csíralemez).

 Minden csíralemezhez hozzátartozik az:

az agynak egy speciális része,

a konfliktusok tartalmának (falatkonfliktus, védelmi konfliktusok, önértékelési konfliktusok, elválasztási-, elhatárolódási konfliktusok)  egy bizonyos fajtája,

egy meghatározott elhelyezkedés az agyban,

egy pontosan meghatározott szövettan (ez alapján dől el, hogy a konfliktus aktív szakaszban szövetszaporodás vagy szövetsorvadás megy végbe),

specifikus csíralemezhez kötődő mikroorganizmusok (melyeket a megoldás utáni szakaszban vesz igénybe a szervezetünk).

Minden Értelmes Biológiai Különprogramnak van egy fejlődéstörténeti szempontból érthető biológiai értelme.

A csíralemez alapú agyi területek összefoglaló táblázata:

4.Természettörvény: A MIKOROORGANIZMUSOK CSÍRALEMEZ ALAPÚ (ONTOGENETIKUS) RENDSZERE

Minden csíralemezből eredő szervhez, szervcsoporthoz hozzátartoznak a csíralemezzel rokon mikroorganizmusok (gombák, gomba-baktériumok, baktériumok, vírusok). A csíralemez - mikróba összefüggéseket szemlélteti a következő ábra:

A mikróbák testben való felszaporodásának folyamata nem esetleges, külső tényezőktől függő dolog, hanem szorosan összefügg a konfliktus feldolgozási folyamattal. A mikroorganizmusok a konfliktus megoldás utáni, tehát a második szakaszban tevékenyek. A mikroorganizmusok felszaporodása csak olyan mértékű, amekkora szükséges a konfliktus aktív szakaszban keletkezett sejtszaporodások eltakarításához, illetve a szervi egyensúly helyreállításához, az Értelmes Biológiai Különprogram lefuttatásához.  

 

5.Természettörvény: MINDEN „BETEGSÉG” A TERMÉSZET EGY FEJLŐDÉSTÖRTÉNETI SZEMPONTBÓL ÉRTHETŐ ÉRTELMES BIOLÓGIAI KÜLÖNPROGRAMJÁNAK RÉSZE – CÉLJA, ÉRTELME, RENDELTETÉSE VAN!

 A „betegségek” nem a természet értelmetlenségét, hibáját jelentik, hanem értelemmel bírnak. A természet Értelmes Biológiai Különprogramjának részei, melyeknek a túlélésünk a célja.  A „betegség” biológiai oka egyszer a konfliktus aktív, máskor a megoldás utáni szakaszban válik nyilvánvalóvá.

 Amint megértjük a természettörvények összefüggéseit, rájöhetünk arra, hogy nem áldozatok vagyunk. Nem játszik velünk gonosz tréfát a természet. Nem véletlen a szenvedés. Szenvedéseink forrása az, hogy konfliktusainkat (melyek meghatározott érzet tartalommal, gondolati tartalommal, meggyőződésekkel átitatottak) hosszú időn keresztül nem oldjuk meg. Néha ez a meg nem oldás tartós testi deformitásokat okoz, néha belehalunk, máskor egyszerűen csak értetlenül állunk az előtt, hogy mit is kellene tennünk.

Abban a pillanatban, ahogy felelősséget vállalunk a minket ért dolgokért és szembenézünk problémáinkkal, konfliktusaink valódi tartalmával, képesek vagyunk meggyógyulni. Ahogy az orvostudomány által eddig kifelejtett lelket is bekapcsoljuk a megoldási folyamatba, már nem kell tovább a sötétben tapogatózva kísérletezni abban, hogy mit is tegyünk.

A kérdés többé nem az, meg tudunk e gyógyulni és hogyan, sokkal inkább az: meg akarunk e gyógyulni. A biológiai természettörvények megértésével ez már nem lehetetlen.

 

Minden természettörvény megismételhető és bizonyítható. Így az Új Germán Medicina természettörvényei is.  A természettörvények ismeretében a gyógyulás hogyanja többé nem kérdés. Az alapkérdés: akarunk e meggyógyulni, hajlandóak vagyunk e szembenézni „betegségünket” kiváltó okokkal vagy továbbra is megelégszünk a tüneti kezeléssel és azokkal a találgatásokkal és kísérletezésekkel, amiknek a mai orvostudomány alávet minket.